SASS CSALÁDI PINCÉSZET

A helyi mondás szerint a szőlő az itteni emberek lelkének egy részét képezi.

Az elmúlt évszázadokban Beregszász nemes lakosai – a gazdák, kereskedők, kancellárok, jogászok, orvosok közül sokan rendelkeztek szőlőskerttel, amelyet családjukkal együtt gondoztak. Minden gazda büszke volt, ha minőségi bort állított elő, ugyanakkor barátai is felnéztek rá.

A XVIII század második felében az 1699-es Karlócai békeszerződés után, amikor véget ért a több, mint 200 éves török uralom, elkezdődött a Kárpátaljai borászat és bortermelés fellendülése és fejlődése. A Kárpátaljai borok felvették a versenyt a Tokaji és a Soproni borokkal, Poroszországba, Oroszországba, Lengyelországba, Angliába, Hollandiába és Svédországba exportálták őket. A fehér és vörös borokat nagy mennyiségben szállították a Kárpátokon túli területekre. Számborban, Sztrijben és Peremislben a helyi kereskedők, kihasználva a vásárlási előjogaikat, továbbították a borokat Varsóba, Krakkóba, Lembergbe, Kijevbe, vagy akár Moszkvába és Szentpétervárra is.

A Szerednyei boroknak kiemelkedő sikerük volt. Az itteni szőlőskertek egy része I Péter orosz cár tulajdonában volt. Ezen kívül vannak feljegyzések, melyek szerint I Péter Beregvidéki borokat vásárolt a hadseregében szolgáló katonák részére, mert a Tokaji és Soproni borok drágábbak voltak.

Lehoczky Tivadar (1830-1915) – a neves régész, történész és néprajzkutató, aki Munkácson élt elismerte, hogy a legjobb minőségűek a Beregszászi, Muzsalyi és a Benei borok. Csodálatos szőlő terem a Gáti, Lovacska, Nagymunkácsi, Ardói és a Zápszonyi hegyen. A borászok közül többek között Freizen Gyula, Nuszer János, Ruzsák Lajos, Bokurkó József, Kiss József, Cserszki Antal nevét emelte ki. Boraik kellemesen savasak, akárcsak a rajnai borok, ezért jobb kedvre derítenek, különösen a Furmint és a Bakator, írta Lehoczky.

Az ismert neprajzkutatótól azt is megtudhatjuk, hogy Erwin Schönborn Buchheim gróf, aki számos Beregszász környéki szőlőföld tulajdonosa volt, 1878-ban 220 szőlőfajtát termesztett itt. Ezek közül is a Rizling volt a kedvence. A Szarka hegyben kialakított pincékben tárolta a különleges ízvilágukról és zamatukról ismert borokat. Az 1866-os évi termésből készült vörösborok az Egri borokkal is vetekedtek.

Szintén Lehoczky Tivadartól tudjuk, hogy a Szamorodni édes borokat többnyire Lengyelországba exportálták, de egész Magyarország területén ismertek voltak, még Tokaj-hHegyalján is, ahol, mint tudjuk, a világhírű Tokaji borok készülnek, többek között a Tokaji Aszú. 1866-ban, például, mivel gazdag volt a termés, több mint negyvenezer liter bort szállítottak oda. Abban az időben a legismertebb borászok közé tartozott többek között Guti Ferenc, Jobszti Gyula, Kozák Zsigmond, Gönczi Sándor, Kántor Sámuel, Urai Miklós, Horváth István, Hunyadi Béla, Jandrisics Antal, Csánk Nándor, Gáti Albert, Mák Antal.

A korabeli újságok szerint a Beregszászi borászok 1870-ben először vettek részt nemzetközi versenyen, Kassán, és hat arany, valamint tizennégy ezüst éremmel tértek haza.

A “Szölő-Bor-Gyűmölcs” kiadványban akkoriban ezt írták: „Hatalmas anyagi megterhelés, kemény munka, rengeteg erőfeszítés és aggodalom árán születik meg a bor – az egészség és jókedv itala, Jézus vérének jelképe, mely a mi bűneinkért ontatott ki.”

Minden bornak van gyermekkora, ifjúsága, majd éretté válik, később megöregszik és meghal. Egyes boroknak a fogyasztása nem javasolt közvetlenül az elkészítésük után, mert egy ideig érniük kell, más borok azonban ifjú korukban a legjobbak. Számos bornak szüksége lehet akár ötven évre is, hogy elérje az ideális ízét, ezek a borok nemesebbek és értékesebbek.

Az olcsóbb borok többségét fiatalon fogyasztjuk, ezeket a borokat nem kell érlelni. Éppen a frissességük és erős, intenzív zamatuk miatt kedveljük őket, ezekben a borokban érezhetjük igazán a friss szőlő ízét. Minden fontos elem megtalálható bennük – a savak, a cukor, az ásványi anyagok, a fenol-vegyületek, a tanninok, ezek alkotják a bor jellegzetes ízét és aromáját. Időre és oxigénre van szükség, hogy ezek az elemek egyesüljenek, és megalkossák azt, amit a „bor virágcsokrának” is nevezünk.

Miben rejlik a Beregszászi borok sikere? Az évszázadok során Beregszászon nem volt gazdag földbirtokos, aki az összes közelben lévő földet birtokolta volna. A terület királyi birtok volt, amely generációról generációra öröklődött, később pedig – a Bereg megye központja. Itt mindig is szabad emberek éltek, nem kellett alkalmazkodniuk senkihez sem. A helyi gazdák és borászok egymástól teljesen függetlenül dolgoztak, segítették egymást, és sohasem rivalizáltak.

A szovjet időkben Kárpátalja legnagyobb bortermelője a Beregszászi borgyár volt, ahol több, mint 10 fajta bor készült és a „Trojándá Zakarpáttyá”, azaz „Kárpátalja rózsája” volt a védjegye. A Beregszászi borok többször részesültek magas fokú kitüntetésekben különböző kiállítások és fesztiválok alkalmával. Például, a Szentpéterváron megrendezett „Lenexport-2003” nemzetközi bor, konyak és pálinka vásáron a Kárpátaljai borászok 7 érmet szereztek. Ezen a magas színvonalú rendezvényen elismert francia, spanyol, olasz, osztrák, cseh, német, görög, ciprusi és jugoszláv gyártók is bemutatták termékeiket. A Kárpátaljai borászok a világszerte ismert moldovai, orosz, grúz, örmény, azerbajdzsáni és türkmén borászokkal is felvették a versenyt. A Beregszászi borgyárban készült „Promeniszte”, azaz „”Sugárzó” bor, valamint az Ungvári konyakgyár termékei, az „Uzsgorod” és a „Tisza” konyak aranyérmet, a „Zákárpátszkij” konyak pedig ezüstérmet szerzett.

Sajnos 1991 óta tart a borkészítés hanyatlása Kárpátalján, az ukrán piacon megjelentek a külföldi borok, ezért a mi boraink elvesznek az elegánsan csomagolt európai italok árnyékában. Az elmúlt évek során huszonegyről kettőre csökkent a Kárpátalján működő borgyárak száma, ezen kívül még van néhány, de ők a csőd szélén állnak. Az üzemek többsége már csak palackozással foglalkozik. A Kárpátaljai borászat hanyatlását elősegítik az olcsó import italok is, melyeknek az illata sem hasonlít egy valódi bor illatára.

Ez az egykor rendkívül sikeres üzletág ma már a pusztulás szélén áll. Emellett aktívan fejlődik a házi borkészítés, amely, lojálisabb törvények mellett piacképes lenne az Ukrajnai borok piacán.

A legjobb Beregvidéki borászok nevét, akik nem csak a kárpátaljai borfesztiválokon, de Európai és nemzetközi versenyeken is bizonyítottak ma már mindenki ismeri – Bihari András, Sass Károly, Varga Béla, Jakab Sándor, Tompa Tibor, Parászka György, Bihari Károly, Gál Lajos, Sepa János és Sass Zsolt. Ők voltak azok, akik 2000-ben összefogtak és létrehozták a Beregszászi Borvidék Egyesületet, melynek alapján később, 2003-ban megalakult a Szent Vencel Borrend, Ukrajna egyetlen ilyen jellegű egyesülete (megj.: szent Vencel – a Beregszászi borászok védőszentje). Később ez a közösség a 2007-ben megalakult Kárpátaljai Szőlészek és Borászok szövetségének, Ukrajna egyetlen ilyen jellegű megyei szervezetének szerves része lett. Így próbálják újraéleszteni ezen a vidéken az egykor virágzó borkultúrát, a történelmi borfajtákat, hogy barátaink és vendégeink is megismerhessék, megkóstolhassák őket.

Azok az emberek, akik szeretnek utazni, szeretik a jó minőségű házi borokat, ahol csak megfordulnak, mindenütt meg akarják ismerni a helyi hagyományokat, a borkultúrát, megkóstolni a különleges borokat, összehasonlítani ezeket más Európai és Krimi borokkal.

Legrészletesebben Gricenkó Natália, bor- és konyakszekértő, az ENSZ Ukrajnai megbízottja, aki több évtizede a Kárpátaljai Mezőgazdasági főiskola borászati laboratóriumának igazgatója jellemezte a Kárpátaljai borokat és helyüket az ukrán palettán: „Ha a sokkal melegebb éghajlatú vidékről származó Krimi borokat illatozó rózsához hasonlítják, akkor a mi boraink olyanok, akár a mezei virágok. Első látásra talán nem keltik fel érdeklődésünket, viszont rendkívül értékesek, elsősorban savasságuknak köszönhetően. Aromájuk és ízük kialakulásához nagy mértékben hozzájárul a Beregvidéki dombság talajösszetétele, valamint a világ borkultúrájának éjszaki határának éghajlata is.”

A bor az egyik legkedveltebb italunk. Etkezéshez a kétes tisztaságú víz helyett a borászok inkább a nemes, tiszta, vagy akár ásványvízzel kevert bort ajánlják. A fröccs, azaz szódavízzel vagy ásványvízzel kevert bor készítésének hagyománya a XIX századból származik. A bor és szódavíz mennyiségétől függően számos fröccstípus létezik:

"kisfröccs" - 100 ml bor és 100 ml szódavíz

"klasszikus fröccs", - 200 ml bor és 100 ml szódavíz

"hosszúlépés" - 100 ml bor és 200 ml szódavíz

"polgármester fröccs" - 150 ml bor és 100 ml szódavíz

"házmester" - 300 ml bor és 200 ml szódavíz, félliteres sörös korsóban.

A bor nem csak egy ital, amit a helyiek nap mint nap fogyasztanak, a bor a mi büszkeségünk, egy kultusz, ezért már több, mint tíz éve évente öt alkalommal borfesztiválokat rendeznek a helyi borászok és borkedvelők – Ungváron, Munkácson, Beregszászon, Szőlősön. A borgazdák itt mutatják be remekműveiket – a fehér és vörös, száraz és édes borokat. Ilyen a szél és a napfény, az alkotókedv és az ihlet, a bőkezűség és a szeretet, a hagyományok és az örökség együttes ereje.